Kezdőjátékos

Leányfalu 2017

2017. július 18. - Adhemar

Évente a legnagyobb társasjáték esemény - számomra - a leányfalui hétvége Mikivel, Marcival és Pistával; igaz, kezdenek felzárkózni az alkalmankénti budafoki játékok. Az idei játékhétvége is szuper volt természetesen, de lássuk a részleteket. Annyiban különbözött ez az év a korábbiaktól, hogy most kevesebb társassal játszottunk, közülük kettő azonban 3-3 alkalommal is az asztalra került. A hétvége tanulsága pedig az, hogy egyre inkább a közepes hosszúságú családi játékok felé mozdult el az ízlésünk, a túlságosan hosszadalmas eurogame-k, különösen pedig azok, amelyekben nagyon sok a holtidő, nem aratnak egyöntetű tetszést.

Az első játék, az Oceanos, nagyon is megfelelt az igényeinknek. Nemrég vettem, de már látszik, hogy jó választás volt. Az első játszma után rögtön ismételtünk, majd másnap is sorra került levezetésképp. 45-60 perces családi játék, egyszerű, világos döntésekkel és nagyon tetszetős grafikával. Nevezhetjük 7 wonders lightnak is, mert hasonlóképpen alakítunk ki magunk előtt egy kis "birodalmat" a kártyáinkból, ami ebben az esetben egy tenger halakkal, korallokkal, kincsekkel és veszélyes krakenekkel. A megfelelő kártyák kiválasztása mellett - és ebben több a 7 wondersnél - a tengerfeneket kutató tengeralattjárónkat is fokozatosan fejleszthetjük több dimenzióban: több lap közül választhassunk, többet tarthassunk meg, több állatot foghassunk be, több búvárt küldhessünk a kincsekért vagy egyszerűen értékesebb legyen a hajónk. Egymásnak ártani gyakorlatilag nem lehet, és még akkor is szép látványt nyújthat az előttünk kialakuló tenger és a bővülő tengeralattjáró, ha nem mi érjük el a legjobb teljesítményt, így mindenkinek ajánlható könnyed és kellemes játék a végeredmény. Bauza ismét remek munkát végzett.

oceanos.JPG

Szintén friss beszerzés az első este másik játéka, a Hansa Teutonica. Régóta szemeztem vele, de a képek alapján túlságosan száraznak és elvontnak láttam. Végül azonban annyi kedvező kritikát olvastam róla (melyek szintén elismerték, hogy első pillantásra nem túl vonzó a játék), hogy beruháztam egy használt példányba (Britannica kiegészítővel). Minden előzetes várakozás helyesnek bizonyult. A HT valóban absztrakt, de épp ezért elegáns és szellemes. Az első játékból még biztosan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a stratégiára nézve, de néhány bónuszlapka (+3 és +4 akciók, valamint más figuráinak a levétele) meglehetősen erősnek látszott, míg a játéktábla kelet-nyugati összekötése reménytelennek és nem kifizetődőnek tűnt. Kissé elhúzódott a játékidő, és mivel hajlamosak vagyunk túlságosan sokat gondolkodni, így sok időbe tellett, míg végigért egy kör. Ezzel együtt is nagyon tetszett a játék, egy ideje nem láttam ennyire letisztult mechanizmust (bár tudom, hogy nem éppen mai darab a HT).

Másnap nagy örömömre kipróbáltuk Pista Tajemnicze Domostwo (aka Mysterium) játékát, melyről szintén dicsérő kritikákat olvastam. A Dixit és a Cluedo szerencsés ötvözeteként írnám le. A Dixittel nekem sosem sikerült igazán jót játszanom, mert színes történetek, szellemes ötletek helyett általában egy-egy szóval írtuk le a képeket. Ezt a csapdát úgy kerüli el a Mysterium, hogy a képeket más képekkel kell felidézni, így erőteljesen rá vannak kényszerítve a játékosok az ügyes asszociációkra. Ez nekünk nem ment túlságosan jól, a legkönnyebb fokozaton is mindháromszor elveszítettük a játékot, de ennek ellenére nagyon jól szórakoztunk. Érdekes hallgatni mások gondolatmenetét, hogy miként kötik össze a képeket.

Még egy játékra volt idő, részben épp azért mert az egy egész délutánt felemésztett, ez pedig az Olympos, amelyet tavaly karácsonyra kaptam, és első alkalommal játszottam vele. Szerzőjének két - egymásból eredeztethető - korábbi játéka a Vinci és a Small World. Ezek nyomai fellelhetőek az Olymposban is: a régiókra osztott térkép, a leegyszerűsített harc (a támadó győz) és az egyedi képességek, amelyek itt nem közvetlenül kapcsolódnak a népekhez, hanem magunk választhatjuk őket. Hunyorítva akár Civilization lightnak is nézhetjük, de azért annál kisebb a fejlesztések szerepe. Ez azonban nem hátrány, sőt, figyelembe véve a játékidőt, inkább előny. Esetünkben ugyan közel 4 órásra húzódott a játék, de másodikra, és kissé gyorsabb döntésekkel minden bizonnyal 2 óra közelébe szorítható a szükséges idő. Ezért cserébe egy taktikai és stratégiai elemeket is tartalmazó, meglehetősen nagy szabadságot nyújtó, és okos szabályrendszerrel rendelkező játékot kapunk, amelyet bizonyos fokig történelmi hangulat leng körül.

Erre volt most idő, és még egy epikus magic multira, de az nem ezekre a lapokra tartozik.

(Az első kép saját, a többiért köszönet a BGG felhasználóinak)

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdojatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr6812672407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása