Miki ismét meghívott bennünket egy kétnapos társasjátékozásra Budafokra. A játék mellett sok vicces, érdekes és fontos dolog történt, illetve hangzott el, de most fókuszáljunk a társasokra. Részben előre egyeztettük, hogy mikre szeretnénk időt szakítani, ami nagyszerű dolog, mert egyfelől lehetőséget ad, hogy felkészüljünk a szabályokból, másrészt csökkenti a következő játék kiválasztására fordított időt. 

Túl akartunk esni a legnagyobb falaton, ezért a Terra Mysticával kezdtünk. Második alkalommal játszottam vele, és sajnos még mindig nem értem, mitől ennyire népszerű. Az utólagos értékelés során arra gondoltam, hogy ezúttal nem a hibáit fogom keresni (ahogyan pedig általában megközelítem a játékokat és sok mást is), hanem az erényeit. Szép? Nem különösebben. Tematikus? Rá lehet fogni, de számomra nem. Új a mechanizmusa? Hacsak nem kerülte el valami a figyelmem, akkor nem. Hangulatos? Nekem nem. Egyszerű? Jól tanítható? Pörgős? Ne vicceljünk. Stratégiai? Gondolkodtató? Na, itt lehet a kutya elásva. Hogyne, lehet rajta napestig gondolkodni, de számomra annyira nem intuitív és túlbonyolított, hogy ezt a pontot sem tudom jó szívvel megadni. A játékban túl sok erőforrás váltható egymásra túlságosan sokféleképpen. Igaz, van benne stratégiai "mélység", ugyanakkor a design híján van minden eleganciának, és így nemcsak komplex, de zavaros is egyben. Megpróbálom érzékeltetni, mennyire:

Az egyszerűség kedvéért nem jelöltem külön a kegylapkákat, hanem az épülethez tartozónak tekintettem. Szintén nem részletezi a rajz azt, hogy mennyi különböző módon érhetőek el ezek az akciók: bónusz lapkán, kegylapkán, az épületek révén, városok által, a hatalomjelzőket mozgatva, az erőforrásokat közvetlenül egymásra váltva, a kultusz sávon mozogva vagy a táblán jelzett akciókon keresztül. A fajok egyedi képességére itt természetesen nem térünk ki. Hát ez így együtt nekem kissé megfekszi a gyomrom. Egyébként Marcival holtversenyben végeztünk, ő a kultuszokra koncentrált, én pedig a Félszerzetekkel az ásásra. A tisztességes bírósági eljáráshoz a Terra Mysticának is joga van, ezért elismerem, hogy a hatalompontok három edény közötti áramoltatása eredeti eljárás (természetesen meg van bolondítva kissé azáltal, hogy idő előtt is használhatjuk a hatalompontokat, csak akkor egy részük örökre elvész. De néha éppen ez a jó). Szintén nem rossz, hogy a táblánkról levett épületek helyén extra erőforrás szabadul fel, de ez egyrészt inkább csak formai, mint tartalmi megoldás, másrészt, ha jól tudom, a Hansa Teutonica ezt már korábban alkalmazta (igaz, azzal még nem játszottam). 

A játékállás a végéhez közeledve. Miki a sárga (nomádok), Marci a zöld (boszorkányok), Pista a kék (sellők), én a barna (félszerzetek):

A Blue Moon City következett, amit szintén nem a "letisztult design" kifejezéssel jellemeztem volna mindeddig, de most sokkal inkább összeállt a kép, mint korábban. Apró, de eredeti mechanizmus a sárkánylángok rendszeres kiértékelése, és ezzel egyidejű elvesztése (majd újragyűjtése). Csak az árnyékolta be a játékot, hogy négy fő esetén egyértelműen az nyer, aki egyedüliként képes az obeliszkből négy részt építeni (míg mindenki más hármat), ez pedig inkább a húzástól és a tökéletes tempótól függött, mint bármi mástól. Azért Marci megérdemelten nyert :)

A Love Letter Hobbit verziója éppolyan kellemes és gyors kikapcsolódást nyújt, mint az eredeti. A hétvége valamennyi játéka között ez az, amit a leginkább tudok ajánlani mindenkinek. Le lehet kicsinyelni, hogy milyen kevés döntési lehetőséget kínál, de azt gyorsan, egy percig sem lassulva, és talán egy fokkal nagyobb az ügyesség szerepe, mint sokan gondolják.

A Five Tribes állandó meghívott a körünkben, és igen változatosak a benyomásaim róla. Nem kezdő társasjátékosoknak való, és az is előny, ha a társaink gyorsan képesek dönteni, máskülönben igencsak sokat kell várni két kör között. Mindemellett egy eredeti, színes és érdekes játék. Ebben a körben különös viszony fűz hozzá, így mindig örülök, ha előkerül. Pista joggal és nagy fölénnyel nyert. Én kissé elvesztettem a fonalat már a játék elején.

Az Istambul hűen adja vissza egy bazár zavaros forgatagát. Nem rövid az előkészítéséhez szükséges idő, de könnyed és kellemes szórakozást nyújt. Míg a többiek hosszabb játékra berendezkedve bővítették a kordéjukat, addig én a legkisebb taligával sietve összegyűjtöttem a győzelemhez szükséges öt rubint.

A Colt Express-szel zártuk a sort, ami a Love Letter mellett a leginkább tetszett. Talán a könnyebb játékok felé hajlok? Ebben a vonatrablós játékban bőven van helye a taktikának és a figyelemnek nemcsak a kártyák kijátszása, hanem azok végrehajtása során is (utóbbiban kicsi a mozgásterünk, de sorsdöntő, hogyan használjuk). Természetesen a szerencse és a többiek kiszámíthatatlan lépései nagyban befolyásolják a sorsunkat, de ez a hangulatával teljesen egybevág, és könnyen megbocsátható egy 45 perces játéknak.

Bár több játékkal szemben kritikus voltam a fentiekben, de a hétvége egésze szuper volt, és örülök, hogy játszhattam mindezekkel, de főként, hogy találkozhattam mindazokkal, akikkel a hétvégét együtt töltöttük.